+36 76 382 184 info@jeli2000.hu

Vas hiány

A vasnak fontos szerepe van a transzsipációs láncban, a fotoszintetikus rendszer elektrotranszportjában, valamint a klorofill és fehérjeképződésben.

A vashiány a legnehezebben gyógyítható tápanyaghiányok közé sorolandó. A Fe.hiány a közömbös és lúgos, valamint savanyú talajokon egyaránt előfordul. Gyakran jelentkezik a meszes, agyagos talajon, főleg szőlő, gyümölcs és bogyós növényeknél. A jelenség mészklorózis néven ismert. A mészklorózis a növény Fe-anyagcseréjének zavarait jelző tipikus hiánybetegség. A Fe-hiány a fiatalabb leveleken jelentkezik, jellegzetes érközi klorózis formájában. A levelek gyakran élénksárga vagy narancssárga elszíneződést mutatnak. Ezért sárgalevelűségnek nevezzük. Hűvös, nedves időben fokozottan jelentkezik a Fe-hiány.

A vashiány jellegzetes tünete, hogy a fiatalabb leveleken jelentkezik legintenzívebben a klorózisos tünet, amely a hiány erősödésével átterjed az erekre is és fokozatossan az idősebb levelekre is. A klorotikus tüneteket nekrózis követi, amely a levéllemez szélétől indul a főér irányába.

A klorózis mértékétől függően általános növekedésgátlás, valamint gyengébb virágkötés is bekövetkezik. Gyümölcsfákon és bokrokon a gyengébb Fe-hiány gyakran csak egyes ágakon jelentkezik, de nagyobb mérvű és tartós hiány esetén a klorózis az egész növényre kiterjed.

A vashiány megelőzését az alábbi agrotechnikai eljárások is elősegítik:

– talajtömörödés, eliszapolódás megszüntetése az altalajlazítással és mélyen gyökerező zöldtrágya növények segítségével,

– a talaj szerkezetének javítása szerves trágyázással,

– meszes talajon talajkémhatás korrigálása ammóniumnitrát és karbamid műtrágyákkal,

– a talaj Ca-tartalmához igazodó P és K trágyázás végrehajtása.

A paradicsom, paprika, uborka növényeknél a Fe-hiány mindig a fiatal leveleken kezdődik. Az erek közötti szövetrészek megsárgulnak, gyakran kifehérednek, amíg az erek zöldek maradnak. Ebből adódóan a levelek finom hálószerű képet mutatnak. Súlyos hiány esetén a levélerek is kivilágosodnak, amely a főhajtások mellett az oldalhajtásokon is megfigyelhető. A klorotikus tüneteket a nekrózis követi, ami a levéllemez szélétől indul a főér irányába.

  

Paradicsom növényen jelentkező vas hiány        Vas hiány a paprika csúcslevelein

  
Parika csúcslevelein jelentkező vas hiány

A dohány fiatal levelein jelentkező klorózis általában nem csak az érközöket, hanem a teljes levéllemezt érinti, amelynek következtében  a levelek sárgásfehér, szalmasárga színt vesznek fel. Erősebb Fe-hiány a hajtásvégeken levő levelek pergéséhez és a klorózisnak az idősebb levelekre való terjedéséhez vezethet.


Erős vas hiány dohány levélen

A köszmétén jelentekező vashiány tünetei igen nagy azonosságot mutatnak a ribiszkével. A vashiány legtöbbször csak vizuális tüneteket mutat a termésmennyiség és minőség jelentősebb csökkenése nélkül. A fiatalabb levelek a hajtásvégeken citrom vagy narancssárga árnyalatot vesznek fel. A bokrok alsó levelei általában zöld, sötétzöld színt mutatnak. Igen erős vashiány a felső levelek idő előtti lehullásához vezethet.


Köszméte levélen jelentkező vas hiány

A piros ribiszke cserjéken a kisebb Fe-hiány néhány hajtás leveleinek klorózisát idézi elő. A teljes bokron álltalában csak erős Fe-hiány esetén jelennek meg klorózisos tünetek, amelyek a hajtásvégeken, és a középen lévő levelek citromsárga, sárga, szalmasárga elszíneződéshez vezetnek. A tartós Fe-hiány csökkenti a bokrok télállóságát. A következő tavaszon gyengébben hajtanak ki. Terméscsökkenéshez csak erős és tartós Fe-hiány vezet.

  
Piros ribiszke legfiatalabb levelein jelentkező      Kezdődő vas hiány tünetei piros ribiszke
vas hiány                                                                      érésekor

A málna legfiatalabb leveleinek érközei sárgára, sárgásfehérre vagy citromsárgára elszíneződnek. A főerek eleinte élesen zöldek maradnak, nagyobb fokú Fe-hiány esetén az erek is klorotikusak lesznek, és a levélszélektől kezdődően barna nekrotikus foltok keletkeznek a levélfelületen. Erős vashiány fellépése növekedésgátlást és gyengébb virágkötést eredményez.

  
Vas hiány málnaleveleken

A tüskétlen szeder esetében a Fe-hiány a hosszú hajtásokon elhelyezkedő leveleken igen tipikus tüneteket mutat. A hajtásvégeken lévő legfiatalabb levelek sárgásfehér vagy közelítő színárnyalatot  vesznek fel a teljes levéllemezen. A középső és felsőbb részein elhelyezkedő levelek érközei krolózist mutatnak, az erek azonban még zöldek, míg a hajtás legalján halványzöld és üdezöld színt mutató levelek találhatók. Erős vashiány esetén fentről lefelé terjedő levélritkulás figyelhető meg. A terméskötődés gyengébb.

  
Vas hiány tüskétlen szedren       Nagyfokú vas hiány tüskétlen szeder levélen

A szőlő érzékenyen reagál a vashiányra. Erős, tartós Fe-hiány esetén nemcsak a legfiatalabb levelek, de az egész tőke teljessen elsárgulhat. A levelek sárga vagy narancssárga színre változnak. A levélerek tartóssan megőrizhetik zöld színüket. Erős Fe-hiány esetén a szőlő levelein a szélektől kezdődve sárgásbarna vagy barna nekrózisos foltok jelennek meg. Előfordulhat idő előtti lehullása is.


Jellegzetes vas hiány tünete szőlő levélen

  
Erős vas hiány sárgalevelűséggel illetve a levél szélein barna nekrózissal szőlőn

A cseresznye és meggyfán huzamosabb Fe-hiány fellépésének hatására a klorotikus jelenségek nemcsak a fiatalabb leveleket érinti, hanem szinte az összes levélen megjelennek. A leveleken sárgászöld, citromsárga, narancssárga színárnyalatok találhatók. Foltszerűen sárgásbarna, barna nekrózisok keletkeznek. Előfordulhat hogy az ágvégeken kezdődően a levelek idő előtt lehullanak.

  
Cseresznyefa levelének jellgzetes vas hiánya     Megyyfalevél fonákján is jól látható vas hiány

A szilvafán a fiatalabb levelek klorózisos tüneteinek sárga, narancssárga színben való megjelenése melett nekrózisos vörösbarna, barna foltok mutatkoznak. A levelek az ágvégeken leperegnek és megindulhat az ágak elhalása is. A gyengébb virágkötődés kisebb termés kialakulásához vezet.

  

A szilvafa ágvégeinek jellegzetes vas hiánya                Vas hiányos szilvafa ág

Az őszibarack igen érzékenyen reagál a Fe-hiányra. A levelek eleinte sárgászöldek, majd az ereken is megjelennek a klorotikus tünetek és narancssárga színt vesznek fel, amely színte az összes levélen jelentkezhet. Bekövetkezhet a levélpergés is, amely a gallyak végének elhalását válthatja ki. Ebben az esetben a fák a következő tavaszon gyengén hajtanak ki. A tartós

Fe-hiány csökkentheti a fagy és télállóságot.

    
Jellegzetes vas hiány őszibarackfán

A diófák levelei Fe-hiány következtében világoszöld, citromságra színűek lesznek. Felléphet a teljes elsárgulás is. Előfordulhat hogy a fák már a nyár végén lehullatják leveleiket, és a gallyak a végüktől kezdődően elhalhatnak. Ennek következménye, hogy a fák a következő tavaszon gyengén hajtanak ki.

                                                                     Rendkívül nagymértékű vas hiány hatása diófán , ágelhalással

A körtefán az Fe-hiány leggyakrabban néhány ágon jelentkezik. Igen erős vashiány eredményezheti szinte az egész fán megjelenő klorózist. A legjellegzetesebb tünetek a fiatal levelek citrom vagy élénksárga elszíneződésben mutatkoznak meg. Előfordulhat a hajtások növekedésgátlása és a gyengébb virágkötődés, amely követekztében a gyümölcskötődés is gyengébb.

  

“Mészklorózisos” (vas hiányos) körtefa       Kezdődő vas hiány körtefaágakon

Az almafa legfiatalabb leveleinek érközei narancssárga színre változnak, míg az erek hosszabb ideig zöldek maradnak. A tünetek igen változatosak lehetnek. Néhány levél klorózisos tüneteitő egyes ágak vagy az egész fa mutathat Fe-hiányra utaló vizuális jellegzetességet. Előfordulhat a levelek pergése, ágak fentről kezdődő lekopaszodása. A vashiány néhány a Mn-hiánynál jelentkező tüneteket is mutathat. Ez esetben az idősebb leveleken jelentkezik a klorózis. Az erek nem rajzolódnak ki élese, és körülöttük zöld foltok találhatók.

  
Erős vas hiány tünete almafaágakon

  

Jellegzetes vas klorózis almafán              Erős vas hiány tünetek almafaágakon

A galagonya, szelíd gesztenye és naspolya legfiatalabb levelein megjelenő klorotikus tüneteket, sárgászöld, citromsárga esetenként a levélszélek narancssárga színárnyalatát, rövidessen követik a sárgásbarna, barna nekrotikus foltok. A Fe-hiány általában csak egyes ágakon jelentkezik, míg a többiek teljesen normális képet mutatnak.

  
Kezdődő vas hiány szelídgesztenyén     Naspolya fiataabb levelein mutatkozó vas hiány

Az orgona vashiánya a legfiatalabb leveken jelentkezik. Az érközök sárgászöld , citromsárga szinűek, míg az erek zöldek maradnak, amelyeken a klorotikus tünetek csak tartós, erős fe-hiány esetén jelennek meg. Előfordulhat, hogy enyhe Fe-hiány megjelenése után a növény szinte teljesen visszazöldül.


Kezdődő vas hiány tünetek orgona növényen

A hortenzis Fe-felvevőképessége gyenge, ezért érzékenyen reagál és hamar megjelennek a Fe-hiány tünetei, ha meszes talajra ültetik, vagy meszes vízzel locsolják. Az Fe-hiány tünete a fiatalabb levelek sárgászöld vagy citromsárga elszíneződésében jelentkezik. Gyakran nehezen lehet megkülönböztetni a mangán hiánytól.


Hortenzia jellegzetes vas hiány tünetekkel

A vastöbblet növénytermesztésben ritkán fordul elő. A vastöbblet eredményeként a levelek intenzív sötét vagy kékeszöld színűek lesznek, amelyhez a hajtások, levelek és gyökerek visszafogott növekedése párosul. Erős mérgezés hatására a levelek elhalása elszíneződés nélkül bekövetkezik.