Kálium hiány
A káliumnak a plazmaproteidek és proteienk , valamint enzimek duzzadásában van fontos szerepe. A hiány következtében a növények turgorszabályozásában, illetve sztomamachanizmusában következnek be zavarok, ami kókadási jelenséget idéz elő. A káliumhiány következtében a növények növekedése gátolt, hamarabb kezdenek kókadni, lankadni. A tünet az alsó idősebb leveleken mutatkozik először Elég gyors növekedés esetén azonban az első hiánytünetek a fiatalabb leveleken is jelentkezhetnek. A parenchima és epidermis sejtek hirtelen összeomlása következtében a levélcsúcs és szélek mentén világosabb vagy sötétebb barna nekrózisok lépnek fel. Így kialakul a tipikus K-hiány levélszél tünet. A tünetek mindig a levélcsúcstól indulnak ki és a levélszélen körbehaladnak. A K-hiányos növények szárátmérője kisebb. K-hiány esetén a fiatalabb levelek kisebbek, rendszerint sötétzöldek látszatra normálisak. A kezdeti stádiumban nekrotikus foltok jelennek meg, amely később a levélszélen és a felületen is elterjed, majd a legidősebb levelek elhalása következik be.
Kukoricán a levélcsúcstól és a szélektől kezdődően sávosan, majd teljes elsárgulás lép fel, amely késöbb barnul, perzselési tünetté alakul. A kukorica levelei viszonylag hosszúak, a szár vékony, az ízközök rövidebbek és így megdőlésre hajlamossá válik. A kukorica csúcsszemek fejlődése nem tökéletes
Kezdődő kálium hiány tünete Kálium hiány tünete kukorica növényen
Jellegzetes kálium hiány tünet kukorica növényen
A burgonya idősebb levelei először kivilágosodnak, majd barna, sötétbarna színűek lesznek. A levelek lehajlóak, széleik besodródnak. A fonnyadás elhalásba megy át. A burgonyagumok kékes-barnás színűek.
Burgonyán jelentkező kálium hiány tünet
A lucerna leveleinek szélén fehérfoltosság jelentkezik, amely barna perzselési tűnetbe megy át. A levélszél besodródik, szakadozottá válik.
Lucerna növényen jelentkező kálium hiány tünet
A paprikán gyakran megfigyelhető a kálium hiánya, legtöbbször hajtatásba tőzeg vagy homok talajon jelentkezik. A sárgulás igen jellegzetes, a levélerek közvetlen közelében még akkor is egy élénk zöld sáv figyelhető meg, ha már a levélszéleken erős száradás kezd kialakulni. Felületes megfigyelés esetén összetéveszthető a karbamid típusú gyomirtószerek károsító hatásával. A fűszer és paradicsom alakú paprika termése lassabban színesedik.
Kezdődő kálium hiány Paprikalevélen jelentkező
tünet paprika növényen kálium hiány tünet
Kálium hiányos és káliummal ellátott paprika Kálium hiányos paprika termése
A paradicsomnál is sokszor megfigyelhető a jellegzetes tünetkép, az alsó levelek sárgulása, de a levélerek közvetlen közelében lévő szövetrészek sokáig zöldek maradnak. A kálium hiánya fokozza a bogyók zöldtalpasságát és zöldfoltosságát. A paradicsom hosszanti növekedése leáll, az oldalhajtások képződése gyengébb. A káliumhiányban szenvedő növények érzékenyebbek a botritiszre.
Kálium hiányos paradicsom termése
A káliummal rosszul ellátott növények (káposzta, karalábé, hagyma, sárgarépa, zeller, petrezselyem) rosszabbul tárolhatók, amit nemcsak a kálium hiánya, sokkal inkább a káliumnak és a nitrogénnek a kedvezőtlen aránya vált ki.
Az uborkán és a dinnyén a már említett jellegzetes tüneti képen kívül az internódiumok is rövidebbek, a levelek apróbbak, a főerek jellegzetes módon besüllyednek. Igen gyenge az uborkánál az oldalhajtás képződés, előfordulhat az is, hogy a főhajtás elpusztul. A kabakos növények levelei enyhén a fonák irányba pödrődnek, a kókadás jeleit mutatják. A sárgadinnye esetében a termések felrepedése is tapasztalható.
Kálium hiány tünet káposzta növényen
A hónapos retken a már ismertetett levéltüneteken kívül gyenge a gumók színeződése. Élénk vörös szín helyett fakó vörös, lilásvörös színt mutatnak.
Tenyészedényben nevelt reteknövényen
jelentkező kezdődő kálium hiány tünet
A fejes saláta hidegérzékenysége és néhány gombabetegség iránti fogékonysága növekszik. A fejek vágása után gyorsan összeesnek, rosszul szállíthatók. Vöröses szín is kíséri néhány fajtánál a jellegzetes csíkos levélzet kialakulását.
A borsó és a bab esetében a levelek enyhén a fonák irányba pödrödnek, az izközek rövidek. Fejletlen, apró magvak képződnek a hüvelyben. Az idősebb levelek elsárgulnak, a levélszéleken nekrotikus tünetek jelentkeznek.
A spenót K-hiánya esetén sötétzöld, az idősebb leveleken pedig klorotikus foltok jelentkeznek. A levélszél barnás színűvé válhat.
Kezdődő kálium hiány tünete spenóton
A káposztaféléken gyakran a levelek szélén apró beszáradó foltok keletkeznek, amelyektől a levelek széle pödrődni kezd a fonák irányba. Az apró nekrotikus foltok késöbb a levéllemez belsején is megjelennek az erek között. Maga a levél színe kékeszöld, fényes színű lesz. Általában a levélnyelek megnyúlnak, a levéllemez apró marad. Maga a levél erősen hullámosodik. Idővel az apró, száraz foltocskák összefolynak és az erek között hosszan elnyúló, elnyúlt levélszövet sávokat képeznek. Ha a káliumhiány késöbb lép fel, a külső levelek letisztítása után a fej még értékesíthető, tekintettel arra, hogy a fiatalabb levelek egészségesek. A káposztafejek általában kicsik lesznek.
A szamóca idősebb levelei szélén vörösesbarna szín jelenik meg, amely megbarnul, majd elhal, míg a főér körül kékeszöld szín alakul ki. A nekrózis és az elszíneződés az egész levéllemezre kiterjedhet. Az elszíneződött részeken barnás nekrózisok jelennek meg. A termés csökken, az ingadozás pedig gyenge.
Jellegzetes kálium hiány tünet földieper levélen
A piros ribiszke levelei kékeszöldek, barna nekrózissal a levélszélen. A levelek álltalában lefele hajlanak. A bogyók érése egyenetlen.
Kálium hiányos ribiszke
A málna levelei általában zöldek, de az idősebbeken bíborvörös elszíneződés tapasztalható. A levelek besodródnak, korán lehullanak.
Kálium hiány tünetek málnán
A szőlő levelei a széleken és az erek között elsárgulnak, majd barna nekrotikus, később összefolyó foltok képződnek. A nekrotikus foltok színe lehet lilás, lilásbarnás illetve rozsdabarna is. A levélnyél körül a levéllemez elsárgul. A szőlőbogyók általában fejletlenek, aprók és savanyúak. Az egész tőkén fonnyadó jelleg jelentkezik. Nagymérvű hiánynál a virágzatok elhalnak, míg enyhe hiánynál a tünetek csak a fürtök körüli leveleken alakulnak ki.
Kálium hiány tünetek szőlőn
A mogyoró levél főere és mellékerei mentén sötétzöld, illetve kékeszöld szín jelenik meg, míg a levélszélek sárgulnak, majd elbarnulnak és elhalnak. A sárgulás a levélerek között is megjelenik. A levélszéleken jelentkező perzselés pedig befelé terjed. A virágképzés gyenge, a termés kevesebb.
Jellegzetes kálium hiány tünetek mogyorón
A szilvafa leveleinek szélén barna, barnásvörös szín jelenik meg. A hajtáscsúcsok vörösek és elhalnak.
Kálium hiányos szilvafaág
A vadgesztenye levélszélei általában barna, sötétbarna színűek. A levelek rendszerint felfelé hajlanak és besodródnak. Erős K-hiány esetén gyenge növekedés tapasztalható.
Kálium hiányos vadgesztenyefa levél, jobbra káliummal ellátott
A káliumtöbblet tünetei leginkább a magas sótartalom tüneteihez hasonlítanak. Gyakran a kalcium és a magnéziumhiány indulásán keresztül jelentkezik, de zavarja a bór, a cink a mangán és az ammoniumnitrogén felvételét is. A növény sötétzöld, levelei apróbbak, növekedése lassúbb, de súlyos esetben a gyökéren barnás foltok figyelhetők meg.